Próbáltam kicsit szunyókálni az imént, de valahogy nem sikerült… Épp a Beszélgetések Istennel című könyvet olvasom és az ott felvetett gondolatok járnak a fejemben. Azt írta, hogy amikor alszunk, akkor tulajdonképpen nem a testünknek van szüksége pihenésre, hanem a lelkünknek. Amikor álmodunk, a lelkünk “kilép” a testünkből és csatlakozik az Egységhez. Eleinte, így olvasás közben nem nagyon tudtam értelmezni, kicsit talán még elvontnak is gondoltam. Aztán most, miközben próbáltam elaludni… Jött a felismerés! Basszus, tényleg! Hát ebben lehet valami! Hiszen, amikor rossz kedved van, depizel, akkor nagyon sokat alszol… Mármint nálam ez így van. Ilyenkor “gyógyul” a lelkem… Aztán amikor jó a kedvem meg kerek a világ, akkor nem is vagyok olyan álomkóros…. Ezek szerint azért, mert akkor a kis lelkem nem akar kiszállni a testemből, mert jól érzi magát? Csak a rossz kedvvel járó átmeneti hullámvölgyet viseli nehezen? Amikor meg boldogság van, szinte szétfeszít az energia, csak pörgök, mint aki sosem áll le 🙂
Na meg a csecsemők is nagyon sokat alszanak eleinte. Akkor lehet, hogy ezért van? Mert amikor leszületnek ide, hozzánk, akkor elszakadnak az Egységtől és ezt így tudja feldolgozni a lelkük? Hogy sokkal sűrűbben tér oda vissza?
Vagy ez az egész eszmefuttatás csak önigazolás?
Tudod, amikor olvasok egy könyvet, akkor találom érdekesnek, ha bele tudom élni magam a helyzetbe, amit leír, vagy az egyik szereplő bőrébe tudom képzelni magam. Ez biztosan veled is így van. Régebben nagyon szerettem a Stephen King könyveket, de ma már valahogy nem köt le. Egyszerűen unom. És ezen én voltam a legjobban meglepődve, mert régen, akár csak pár hónapja is, le se tudtam tenni. Nemhiába… változunk…
Szóval csak ezt akartam megosztani veletek, hogy hoppá! Van ebben a lélek dologban valami… 😉