A Tudat Ereje

Csak lazán ;)

A napokban egyre többször belefutottam abba, hogy az emberek mennyire komolyan veszik magukat és az egész életüket. Minek? 

 

Persze, tudom, hogy nehéz megtalálni az egyensúlyt, de nem lehetetlen 🙂 Tudod, mi a fontos? Az, ami 5 év múlva is számít. Na azt vedd komolyan. A többi pedig csak megpróbáltatás, kisebb zökkenő.

Már nagyon sok barátomnak, ismerősömnek mondtam, hogy sodródj! A többség ilyenkor visszakérdezett, hogy azt, hogy kell? Most visszakérdezek én: Miért veszel mindent véresen komolyan? Amikor megérted, hogy csak ez a pillanat létezik, akkor teljesen átalakul a látásmódod. Mit csinálsz most? Én iszom a kávém, írom a blogot, közben próbálom érthetővé varázsolni a gondolatokat a fejemben 🙂 Kit érdekel mi lesz pár óra múlva, vagy holnap, vagy azután? Ebből a pillanatból hozd ki a legtöbbet és akkor jó úton jársz.

Ne agyalj folyamatosan azon, hogy a másik mit és miért csinál, miért úgy mondta. Ha zavar kérdezz rá. Ez valóban ilyen egyszerű. Azt vedd figyelembe, hogy te mit miért csinálsz. Tudd, hogy téged mi motivál, merre tartasz, mit szeretnél. Boldog lenni? Legyél! 🙂 Gazdag lenni? Legyél! 🙂 Ma, most tegyél meg mindent annak érdekében, hogy elérd, amit szeretnél!

Rossz kedved van? Sebaj, majd elmúlik! Előfordul, ez természetes. Nézz magadba, fejtsd meg az okot és ahogy felszínre hoztad, megoldódik… Kialszod magad és másnap tényleg jobb lesz 🙂

Vannak ötleteim, hogy ha rosszul érzed magad a bőrödben, mi tudna felrázni… ezek nem bonyolult dolgok, bárki, bármikor megteheti… tudod, nem kell túlspirázni;

  • egyél csokit 🙂
  • egyél bármilyen finom ételt, amit szeretsz
  • egy kis sport… séta, futás, torna, jóga, mindegy…. az a lényeg, hogy fáraszd le a tested, mert akkor könnyebben át tudsz lendülni a rossz kedveden
  • hallgass zenét 😉 na persze nem azt a metal, rock, őrjöngős cuccot, mert az csak tovább fog spanolni… mondjuk, ha azt szereted, tedd… őrjöngj… dühöngj… keseregj… aztán válts stílust és állj fel
  • egy jó kis vígjáték?
  • barátok, pletyi, bandázás?

Egy szó, mint száz. Nem kell ahhoz semmi humbug, hogy fel tudd rázni magad. Ne azonosulj a rossz kedveddel, napjaiddal, hangulatoddal. Az csak egy érzés. Hagyd, hogy végig menjen rajtad. Ha csak sodródsz, mindenfajta ellenállás nélkül fognak ezek az érzések átjárni, végül pedig visszaengedheted oda, ahonnan elindultak. Hagyd magad, hamarabb szabadulsz 🙂

” A Természet intelligenciája erőfeszítés nélküli könnyedséggel érvényesül,… gondtalansággal, harmóniával és szeretettel. Amikor törekszünk a harmónia, öröm és szeretet érvényesülésére erőfeszítés nélküli könnyedséggel / elengedettséggel teremtjük meg a sikert és a jó szerencsét. Az egységbe rendezett lét utánjárás nélkül ismer, keresés nélkül lát és cselekvés nélkül végbevisz. ” Lao Cse

Az energia is a legkisebb ellenállás felé áramlik! Fogadd el a helyzetedet, vállalj magadért és a döntéseidért felelősséget és a többi jön magától. Sodródj. Minden, ami veled történik, azt te idézted elő! Tudod, okosan kell gondolni 🙂

Az életed nem azért van, hogy szomorkodj, rágódj vagy emészd magad. Rossz döntést hoztál? És akkor mi van? Mindenkivel előfordult már, hidd el. Lépj túl rajta, vond le a tanulságot és ennyi. Nem kell túl sokáig rágódni semmin. Ne azt ismételgesd magadban, amit elrontottál! Hangsúlyozd azt, amiben jó vagy. Ne hagyd, hogy a környezeted döntsön helyetted, ez a te életed! Nem viccből vannak a pozitív megerősítések sem. A jó tulajdonságaidat kell hangsúlyoznod, így oda kerül a fókuszod, oda küldöd az energiát. És ha már választhatsz ( mert rájössz, hogy választhatsz… ), inkább a pozitív dolgokat helyezd előtérbe.

Tudod, mi emberek szoktuk túlagyalni a dolgokat. A természet ezt sosem teszi… az állatvilág sem. Nézd meg a macskád, kutyád, halad, tengerimalacod, patkányod, ami van otthon 🙂 Láttad rajta valaha is, hogy leül, gondolkozik, emészti magát? Nekem van 3 gyönyörű cicmókom. Ők nem szokták túlkombinálni. Elfogadják, ami van, ha simi kell jönnek, ha kapnak jó, ha nem kapnak, úgy is jó! És ennyi. Elfogadják amit kapnak aztán haladnak tovább.

Szóval nyugi! Az életedről te döntesz, saját magadért te vagy a felelős, hát akkor hajrá! Legyen meseszép napod! 🙂 

kandúrka.jpg

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!